ÁFA Módszertani Szemle

Ez a tartalom 1324 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Kihirdetésre került a kata szerinti adózás szabályait is módosító törvény

2020-07-14

Áder János elnöki nyilatkozatot tett közzé a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetéséről. A törvény jelentősége, hogy lényegesen és jelentősen módosítja a kata szerinti adózás szabályait 2021. január 1-jétől.

Áder János köztársasági elnök a nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés július 3-án fogadta el a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, amely módosítja a kisadózó vállalkozások adózására (kata) vonatkozó szabályozást is.

A köztársasági elnök nyilatkozata szerint az elmúlt napokban három szakmai szervezet kérte, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek. A kezdeményezők szigorúnak, indokolatlannak minősítették a szabályozást, ami – véleményük szerint – túl nagy terhet ró a „KATA-s” vállalkozókra.

Az elnöki nyilatkozat szerint a vírusválságot követően a gazdaság élénkítése idején különösen fontos, hogy többletterhek ne nehezítsék a vállalkozók életét, ezért a törvénnyel kapcsolatos kritikát különös gonddal vizsgálta meg.

Két kérdést kellett feltenni:
•    Mi volt a szabályozás indoka és célja?
•    Az új szabályok eredményezhetik-e az adóterhek drámai növekedését?

Az elnöki nyilatkozat szerint 2013-ban az új adónem bevezetésekor az volt a törvényalkotó célja, hogy a sajátos piaci helyzetű, főként a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat támogassa, munkafeltételeiket könnyítse, adminisztrációs terheiket csökkentse. Ez a cél most sem változott. Ugyanakkor az elmúlt esztendőkben néhány nagy cég visszaélt a szabályozás nyújtotta lehetőségekkel. A törvénymódosítás most ezt a jogszabályi kiskaput zárja be úgy, hogy a több mint 300 ezer kisadózó semmiféle változást nem fog tapasztalni. A korábbihoz képest nem kell több adót fizetniük. Úgy, mint eddig, a főállású adózók továbbra is havi 50.000 Ft, a nem főállású adózók havi 25.000 Ft tételes adót kötelesek fizetni.
Úgy, mint eddig, csak a 12.000.000 Ft éves bevétel feletti összeg után kell a 40 százalékos adót megfizetni.

Új szabály, ha egy kifizető ugyanabban az évben a kisadózó vállalkozásnak 3.000.000 Ft-ot meghaladó összegű bevételt juttat, akkor a 3.000.000 Ft feletti bevételrész után 40 százalékos adót kell fizetni.

Az adót főszabály szerint a kifizető szerv, és nem a vállalkozó fizeti, egyedül a külföldi kifizetőtől származó bevétel után fizeti az adózó a 40 százalékos adót.

Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy számára ez az egyszerűsített adónem már nem a legkedvezőbb, akkor számos egyéb adózási mód közül választhat.

Mindezekre tekintettel a köztársasági elnök 2020. július 13-án elrendelte a törvény kihirdetését.

(Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalos honlapja)

 

 

Adópraxis (2020-07-14)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

Még nem tagja közösségünknek?
Kérek tájékoztatást a szolgáltatásról