Ez a tartalom 1168 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.
Adótraffipax: segítség a váratlan adóellenőrzésekkel szemben
2021-06-29
Könnyen elbizonytalanodik az a cégvezető, aki életében először kap értesítést NAV- ellenőrzésről, nem is beszélve azokról, amelyeknél nem jelentkezik be előzetesen a hatóság, mint például a számla- nyugtaadási kötelezettség vagy a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzése. Pedig az ellenőrzésekre könnyen felkészülhetünk, ráadásul a NAV is segítséget nyújt ebben az Adótraffipax szolgáltatás segítségével.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden évben készít egy ellenőrzési tervet, amelyben összefoglalja azokat a legfontosabb szempontokat, amelyek az adott évben lényegesek lesznek az ellenőrizendő cégek kiválasztása során. Ezt a tervet a hatóság a nav.gov.hu oldalon közzé is teszi, úgyhogy minden érintett értesülhet arról, hogy mi várható.
A terv bevezetője szerint a NAV ellenőrzései 2021-ben a jogkövető adózók segítésére, a hibák javításának, hiányosságok pótlásának támogatására fókuszálnak. Ez már 2020-ban is így volt, ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel a NAV. A kockázatok súlya szerint kerül sor a jogkövetési, illetve az adó- vagy vámellenőrzésre.
A terv szerint az ellenőrzések négy fő területe 2021-ben
A NAV honlapján is közzétett ellenőrzési terv alapján a következő területek állnak majd a revizorok figyelmének középpontjában:
1. Jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységek és ágazatok ellenőrzése
- elektronikus kereskedelem,
- élelmiszeriparral, mezőgazdasággal összefüggő áruk, termények forgalmazása, beszerzése (cukor, étolaj, sajt, kávé, csokoládé, liszt, ásványvíz, üdítőital, mák, dióbél, rizs, szója, műtrágya),
- építőipar,
- használtgépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem, valamint a gépjárműjavítás,
- ingatlanközvetítés,
- számítástechnikai termékek kereskedelme,
- turizmus, vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás,
- zöldség- és gyümölcs-nagykereskedelem.
2. A költségvetés bevételeire kockázatot jelentő adóalanyok célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzése
A 2021. január 1-jén kiterjesztett kötelező online számlaadat-szolgáltatás és a korábbi értékhatár eltörlése jelentősen fokozza az adatelemzésekben rejlő lehetőségeket. A NAV hatékonyabban képes a számlázási láncok feltárására, a csalárd adózói magatartás okozta általános forgalmi adóban a költségvetési bevételek kiesésének megakadályozására.
Kiemelt feladat a nemzetközi információcsere keretében érkező adatok hasznosítása az ellenőrzések során.
A „Foglalkoztatotti riaszt” rendszer adataira támaszkodva a foglalkoztatással összefüggő csalárd adózói magatartás feltárása, valamint a gyors hatósági reagálás szintén kiemelt feladat.
3. Kiemelt adózók ellenőrzése
A költségvetési bevételek biztosítása céljából a kiemelt- és legnagyobb adóteljesítményű adózók ellenőrzése, nemzetgazdasági súlyuknál fogva a NAV ellenőrzéseinek középpontjában áll. A határokon átnyúló ügyletek ellenőrzése a nemzetközi információcsere alapján fogadott adatok birtokában 2021-ben nagyobb hangsúlyt kap.
4. Az önkéntes jogkövetés támogatása
Az önkéntes jogkövetés támogatására azoknál az adózóknál, amelyeknél az adóbevallások elemzésekor kisösszegű adóeltérésekre derül fény, támogató eljárásokat, a nagyobb összegű adóeltéréseknél és a több területen is észlelhető anomáliákhoz köthető adózóknál jogkövetési vizsgálatokat végez a NAV. Azoknál az adózóknál, amelyek együttműködésének hiányában a támogató eljárás eredménytelen, adóellenőrzéseket végez a NAV.
A támogató eljárások mellett a desk audit elemzésekre kiemelt figyelmet kell fordítani, különösen a kiutalást vagy átvezetést kérő áfa-bevallásokkal kapcsolatban. A feltárt anomáliákat azok kockázati súlyának megfelelően az adózóval rendeztetni kell a megfelelő kapcsolatfelvétellel, például tájékoztatólevél kiküldésével.
Adótraffipax
Ahogyan már fentebb is utaltunk rá, óriási pánikot tud okozni, ha váratlanul megjelennek az Az adóellenőrök megjelenése okozta pánikot jelentősen csökkentheti, ha időnként tanulmányozzuk a NAV adótraffipax oldalát. Az ellenőrök ugyanis többnyire nem váratlanul „csapnak le’, hanem előzetes tervek alapján végzik munkájukat, ezeket a terveket pedig megosztják az adózókkal is.
Az adótraffipax oldalon hetekre, sőt sokszor napokra lebontva megtalálható, hogy melyik térségben kerül sor nyugta- és számlaadási kötelezettség vizsgálatra, illetve hol ellenőrzik a munkavállalókkal kapcsolatos bejelentési és egyéb kötelezettségek teljesítésének szabályszerűségét. Kereskedelmi és vendéglátó-ipari cégek vizsgálata során sok esetben az áruk eredetét is vizsgálják.
(Cikkünket teljes terjedelmében az Adózási Módszertani Szemle júliusi számában olvashatják)
Áfatörvény:
Egyéb adótörvények:
- 2017. évi CL. törvény az adózás rendjéről
- 2017. évi CLI. törvény az adóigazgatási rendtartásról
- 2017. évi CLIII. törvény az adóhatóság által foganatosítandó végrehajtási eljárásokról
- 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
- 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
- 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről
- 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
- 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
- 1991. évi LXXXII. törvény a gépjárműadóról
- 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
- 1990. évi C. törvény a helyi adókról
EKÁER rendelet:
Termékdíj törvény: