ÁFA Módszertani Szemle

Ez a tartalom 1681 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Fontos változások a jövő évi költségvetést megalapozó „salátatörvényben”!

2019-07-22

Kihirdették a 2020. évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, mely több fontos – az alábbiakban csak érintett - módosító rendelkezést tartalmaz.

A közjegyzőket érintő módosítás, hogy a közjegyzői kinevezéshez szükséges 3 éves közjegyző-helyettesi gyakorlat igazolható kormánytisztviselői, illetve köztisztviselői gyakorlattal is. A törvény előírja továbbá, hogy a közjegyzőnek a beadvány adatait haladéktalanul, de legfeljebb az érkezéstől számított 8 napon belül rögzítenie kell az egységes ügykezelő alkalmazásban.


Céginformációs szolgáltatás változása, hogy ingyenes céginformáció a  jövőben nem tárolt cégkivonat megismerését jelenti, hanem online, valósidejű céginformáció biztosítását jelenti. A szolgáltatás igénybevételéhez a jövőben az igénylő azonosítása szükséges és az ingyenes céginformáció igénybevételére havonta meghatározott alkalommal kerülhet csak sor. Ingyenes szolgáltatásként a céginformációs szolgálat a cég részére  közokirati formában kiállított, elektronikus cégkivonatot küld majd. A cég a változásbejegyzési kérelemben meghatározhatja a cégadata változásának időpontját, kivéve a jegyzett tőke leszállításának időpontját.


A törvény bevezeti a közfoglalkoztatás alapjain megalakult szociális szövetkezetek önálló szövetkezeti típusát, start szociális szövetkezet elnevezéssel. Ezen szociális szövetkezetek funkciója, hogy annak keretei között továbbvitelre kerül közfoglalkoztató önkormányzat és annak közfoglalkoztatottjai által kialakított viszony, elősegítve a személyek piaci foglalkoztatását.


A jövőben csak azoknak a jogi személyeknek az átalakulása során kell a vagyonmérleg-tervezeteket és a vagyonleltár-tervezeteket független könyvvizsgálóval ellenőriztetni, amelyek a számvitelről szóló törvény alapján könyvvizsgálatra kötelezettek. A vagyonmérleg-tervezeteket és vagyonleltár-tervezeteket a felügyelőbizottsággal ellenőriztetni kell, ha a jogi személynél felügyelőbizottság működik.

A törvény a jövőben lehetővé teszi, hogy az egyéni vállalkozó gazdasági tevékenységének folytatása céljából, egyéni vállalkozói jogviszonyának megszüntetése mellett egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságot alapítson, speciális jogutódlással. A társaság előtársaságként nem működhet és későbbiekben több tagja is lehet.


Emelkednek a fizetési meghagyásos eljárásért fizetendő eljárási díj minimum összegei, valamint az  eljárásban résztvevő felek száma alapján számítandó díj mértéke. Módosulnak a fizetési meghagyásos eljárásban érvényesülő költségkedvezmények, a végrehajtási díj és a biztosítási intézkedés elrendelése iránti kérelem előterjesztéséért fizetett minimum összeg mértéke is.


Polgári eljárást érintő változások egyike, hogy a módosító törvény a házassági perben hozott ítélet rendelkező részének kötelező tartalmi elemévé teszi a házassági életközösség fennállása időtartamának meghatározását, kezdő és záró időpontjának rögzítését, amely az ítélet jogerőre emelkedésével ítélt dologgá válik, és egy későbbi vagyonjogi perben nem tehető vitássá.

 

dr. Nemessányi Attila

LexPraxis Jogi szerkesztőség

Adópraxis (2019-07-22)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

Még nem tagja közösségünknek?
Kérek tájékoztatást a szolgáltatásról