ÁFA Módszertani Szemle

Ez a tartalom 1840 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

Egyszerűsödött a nemleges nyilatkozattétel lehetősége

2019-02-14

A nemleges nyilatkozat tételéhez már elég lesz a számlának nem számító bizonylat is.

A tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő – az igazolt költségein felül – a bevételének 40 százalékát kistermelői költségátalány címén igazolás nélkül számolhatja el. A tavaly decemberben elfogadott pénzügyi saláta törvény a felmerült költség igazolására alkalmas bizonylatként nevesíti a számla mellett az egyéb bizonylatot is. Ilyennek minősül például a kistermelő által foglalkoztatott munkavállaló részére kifizetett bérről szóló bizonylat.

A tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő – az adómentesség értékhatárát (600 ezer forint) meghaladó, de 4 millió forintnál nem több éves bevétel esetén az adóévben elért bevételének feltüntetése mellett – nyilatkozhat, hogy az adóévben nem volt a mezőgazdasági kistermelésből jövedelme (nemleges nyilatkozat), feltéve, hogy rendelkezik legalább a bevétel 20 százalékát kitevő összegben a tevékenységével összefüggésben felmerült, az Szja törvény 3. számú mellékletében költségként elismert kiadás igazolására a nevére kiállított számlával (számlákkal), más bizonylattal (bizonylatokkal), és ezt a tényt a nyilatkozatban is megerősíti. 

Amennyiben a mezőgazdasági kistermelő munkaviszonyban (jellemzően egyszerűsített foglalkoztatás keretében) foglalkoztatottaknak munkabért fizet, akkor az a hatályos szabályok szerint nem tekinthető olyan kiadásnak, amely a nemleges nyilatkozattételnél figyelembe vehető lenne, hiszen a munkabérről számla nem állítható ki. A jogszabály ezért azzal egészíti ki a tételes költségelszámolást alkalmazó mezőgazdasági kistermelő nemleges nyilatkozattételével kapcsolatos rendelkezést, hogy nyilatkozat tehető akkor is, ha a mezőgazdasági kistermelő a felmerült kiadásról nem számlával, hanem más bizonylattal rendelkezik.

Vonatkozó jogszabály:
1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
 

Adópraxis (2019-02-14)

Szeretnék ilyen híreket kapni >>

Még nem tagja közösségünknek?
Kérek tájékoztatást a szolgáltatásról